hatályos 2020. augusztus 1.

felülvizsgálva: 2024. augusztus 13.

HOMO REGIUS Tanácsadó Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

1. Bevezetés

1.1. Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önt a HOMO REGIUS Tanácsadó Iroda Kft. általi

adatkezeléssel kapcsolatos tudnivalókról.

1.2. Jelen adatvédelmi tájékoztató lényeges tájékoztatást tartalmaz az Ön személyes

adatainak kezelésére vonatkozóan. Személyes adatai megadásával Ön elfogadja a jelen

adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket. Kérjük, hogy az adatvédelmi tájékoztatót

rendszeresen olvassa el, hiszen annak változásai automatikusan alkalmazandóak az Ön által

megadott személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha a személyes adatai

megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban. Az adatvédelmi

tájékoztató módosítását honlapjainkon közzétesszük, illetve egyéb módon is értesítjük Önt,

attól függően, hogy mely forrásból áll rendelkezésünkre az Ön adata. Kérjük, hogy külön

figyelemmel olvassa el a jelen adatvédelmi tájékoztató félkövérrel kiemelt rendelkezéseit,

mert azok lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak az Ön személyes adatai kezelésére

vonatkozóan.

1.3. Honlapok: www.homoregius.hu; www.stresszhess.hu (továbbiakban: „Honlap”)

Amennyiben az adatkezelés honlapjainkon valósul meg, úgy a Honlap használatával Ön

elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket, függetlenül attól, hogy

regisztrál-e a Honlapon. Ha az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat nem fogadja el, kérjük,

ne használja a Honlapokat.

1.4. Jelen adatvédelmi tájékoztató kizárólag a természetes személy Érintettek személyes

adataira vonatkozik, tekintettel arra, hogy jogi személyek, illetve jogi személyeknek nem

minősülő egyéb szervezetek adatai nem minősülnek személyes adatoknak.

1.5. Az adatvédelemmel kapcsolatban az alábbi jogszabályok alkalmazandóak:

 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (általános adatvédelmi

rendelet; ismertebb nevén GDPR)

A rendelet szövegét itt olvashatja: http://eur-lex.europa.eu/legal-

content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32016R0679&from=EN

 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.

törvény (a továbbiakban: Infotv.)

Az Infotv. szövegét itt olvashatja: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100112.TV

2. Az adatkezelő személye

Név: HOMO REGIUS Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság

E-mail: hegedus.marta@homoregius.hu;

hegedus.marta@stresszhess.hu


Telefon: +36 30 924 7621

Székhely: 2095 Pilisszántó, Béke utca 16A.

Cégjegyzékszám

: 13-09-109071


Adószám: 13777528-2-13

3. Alapvető információk

3.1. A Homo Regius Kft (a továbbiakban: Homo Regius) általi adatkezelés jogalapja a

szerződésen törvényes kötelezettségen, jogos érdeken, vagy az Érintett önkéntes

hozzájárulásán alapulhat. Az Érintett a hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén jogosult a

hozzájárulását bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti

adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás tényének igazolására vonatkozó adatokat a Homo

Regius mindaddig megőrzi, amíg azt a hozzájárulás bizonyíthatósága vagy a Homo Regius más

jogos érdeke szükségessé teszi.

3.2. Az Érintett felelős az általa megadott személyes adatok valóságáért és pontosságáért. A

Homo Regius a közölt személyes adatok valódiságát nem ellenőrzi. A Homo Regius nem

felelős az Érintett által megadott téves vagy valótlan adatok kezeléséért, sem az Érintett által

közölt téves vagy valótlan adatközlés folytán akár az Érintettet, akár harmadik személyt érő

károkért.

3.3. A hozzájárulás megadása

a) Honlap esetén a Honlap használatával, a Honlapon történő regisztrációval vagy a

személyes adatok egyéb módon történő megadásával,

b) minden más esetben az Érintett általi egyéb igazolható módon (papíralapon – írásban,

elektronikus levélben, kép- és/vagy hangfelvétellel stb.) történik.

3.4. A 16. életévét betöltött kiskorú adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó

jognyilatkozatának érvényességéhez (azaz a regisztrációhoz, vagy személyes adatai más

módon történő megadásához) törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos

jóváhagyása nem szükséges. Az ilyen Érintett az adatfelvétel módjától függően megadhatja

az adatkezeléshez történő hozzájárulását.

3.5. Az Érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az Érintett közszereplése során

általa közölt vagy nyilvánosságra hozatalra általa átadott személyes adatok tekintetében.

3.6. A Homo Regius a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat eltérő jogszabályi

rendelkezés hiányában – csak a jelen tájékoztatóban ismertetett célok érdekében, a cél

megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli.

3.7. A Homo Regius adatfeldolgozóként profilalkotást végez.

4. AZ EGYES ADATKEZELÉSEK

a) FELNŐTTKÉPZÉSI OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐKKEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉS

Érintettek: A Homo Regius felnőttképzési oktatásban résztvevők

Adatkezelés célja: Az adatkérés és adatkezelés a mindenkori Felnőttképzési törvénynek

eleget téve történik.

Kezelt adatok köre: Mindenkori Felnőttképzési törvényben foglaltak szerint.

Adatkezelés jogalapja: Mindenkori Felnőttképzési törvény

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: Mindenkori Felnőttképzési törvényben foglaltak szerint.

Egyéb -

b) TANÁCSADÓI MUNKAKÖRBEN KEZELT ADATOK

Érintettek: A coaching és/vagy kineziológiai folyamatban résztvevők

Adatkezelés célja: A tevékenységet kísérő, az ahhoz szükséges partneri adatok rögzítése.

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám, Social Media elérhetőség.

Adatkezelés jogalapja: Jelen adatvédelmi nyilatkozat elfogadása.

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: Az alapul szolgáló szerződés hatálya, illetve amennyiben a


személyes adat a szerződésben vagy az azzal összefüggésben kiállított számlán szerepel,

akkor a számviteli bizonylatokra vonatkozó szabályok értelmében ezen okiratokat a Homo

Regius 8 évig tárolja.

Egyéb -

c) HONLAP MŰKÖDTETÉSE ÉS HASZNÁLATA, REGISZTRÁCIÓ, REGISZTRÁCIÓN KERESZTÜL

IGÉNYBE VEHETŐ SZOLTÁLTATÁSOK

Érintettek: A Homo Regius Honlapjait látogató, illetve ott regisztráló személyek, egyes

tartalmakhoz hozzászóló személyek (komment).

Adatkezelés célja: A Honlapokon elérhető szolgáltatások működtetése, regisztráció

létrehozása, felhasználó azonosítása, hozzászólások moderálása

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám, jelszó, egyéb személyes adat, amelyeket az

Érintett a Honlap használata során – a Honlap jellegétől függően – megad (hozzászólás stb.)

Adatkezelés jogalapja: Jelen adatvédelmi nyilatkozat elfogadása.

Adatfeldolgozó tárhelyszolgáltatók:

Interpest Kft.

Yettel Nyrt.

Websupport Magyarország Kft.

Az adatkezelés időtartama: A regisztráció vagy az Érintett által megadott tartalom Érintett

általi törléséig, illetve hozzájárulás visszavonásáig.

Egyéb: A *-gal megjelölt adatok megadása szükségesek a regisztrációhoz. Amennyiben nem

adja meg az adatokat, nem tud regisztrálni.

A Honlapon való böngészés közben gyűjtött adatokkal összefüggésben ld. a süti

tájékoztatónkat.

d) HÍRLEVÉLKÜLDÉS

Érintettek: A honlap hírlevelére feliratkozó személyek

Adatkezelés célja: A Honlapon megjelenő tematikus összefoglaló tájékoztató e-mail küldése

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám

Adatkezelés jogalapja: Hozzájárulás

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: hozzájárulás visszavonásáig

Egyéb: A *-gal megjelölt adatok megadása szükséges a szolgáltatás igénybevételéhez.

Amennyiben nem adja meg ezen adatokat, a Homo Regius nem tud hírleveleket küldeni.

e) A HOMO REGIUS ÁLTAL A SZOLGÁLTATÁSAIVAL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS

Érintettek: A Homo Regius szolgáltatásait igénybe vevő személyek

Adatkezelés célja: A Homo Regius által nyújtott szolgáltatásokkal, a szerződés teljesítésével

összefüggő kapcsolattartás

Kezelt adatok köre: Név, cím, telefonszám, e-mail cím (szükség szerint)

Adatkezelés jogalapja: Szerződés teljesítése

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: A szolgáltatás igénybevételének idejéig

Egyéb: Ez az adatkezelés magában foglalja a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos

elengedhetetlen információkat tartalmazó e-mailes, vagy írásbeli tájékoztatás adását a Homo

Regius által (ún. rendszerüzenetek és tájékoztatók), így ezen tájékoztatásokról nem lehet

leiratkozni, illetve ezeket nem lehet visszautasítani.

f) EGYÉB KOMMUNIKÁCIÓ, PANASZKEZELÉS

Érintettek: A Homo Regius-nál kapcsolatot felvevő, vagy panaszt tevő személy

Adatkezelés célja: Érintett általi kapcsolatfelvétel esetén a kapcsolatfelvétel céljától függő


adatkezelési cél (pl. bejövő e-mailek megválaszolása, panasz érdemi elintézése és

tájékoztatás a megtett lépésekről stb.)

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám, lakcím (attól függően, hogy az Érintett mely

adatokat közli, vagy milyen csatornán keresztül zajlik a kommunikáció)

Adatkezelés jogalapja: Jogos érdek

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama A kommunikáció, illetve panasz jellegétől függően, de minden

esetben legalább a panasz elintézését követő 3 évig.

Egyéb: Jogos érdek megnevezése: ügyfelekkel történő kommunikációban foglaltak utólagos

bizonyíthatósága, panaszügyintézés, minőségbiztosítás.

g) IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS, JOGVITÁK, HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK

Érintettek: Azon személyek, akikkel szemben a Homo Regius igényt érvényesít (pl. a Homo

Regius felszólító levelet küld ki vagy jogi eljárást indít követelés megfizetése iránt), vagy akik

a Homo Regius-szal szemben igényt érvényesítenek. Hatósági eljárással érintett ügy kapcsán

kezelt személyes adatok Érintettjei.

Adatkezelés célja: A Homo Regius követeléseinek érvényesítése, behajtása, a Homo Regius-

szal szembeni igényérvényesítés esetén a Homo Regius álláspontjának bizonyítása, hatósági

megkeresések, felhívások teljesítése.

Kezelt adatok köre: Név, lakcím, telefonszám, követeléssel kapcsolatos egyéb információk

Adatkezelés jogalapja: Jogos érdek

Jogi kötelezettség: teljesítése

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: Az igényérvényesítés vagy eljárás jogerős lezárultát követő 8 év

Címzett Szükség szerint jogi képviselő, Hatóság

Egyéb: Jogos érdek megnevezése: követelésbehajtás, igényérvényesítés, jogvédelem

h) „ROBINSON LISTA”

Érintettek: Azon személyek, akik tiltakoztak a közvetlen üzletszerzési célú megkeresés ellen

Adatkezelés célja: Jogellenes adatkezelési műveletek megelőzése

Kezelt adatok köre: E-mail cím, telefonszám (név nélkül)

Adatkezelés jogalapja: Jogos érdek

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: Hozzájárulás megadásáig

Egyéb: Jogos érdek megnevezése: a Homo Regius azon érdeke, hogy megfeleljen a vonatkozó

adatvédelmi és egyéb jogszabályoknak, illetve az Érintettnek az önrendelkezéssel kapcsolatos

kérelmének eleget tegyen

i) ÜZLETI PARTNEREK KAPCSOLATTARTÓI

Érintettek: Üzleti partnerek kapcsolattartói

Adatkezelés célja: A szerződéses kapcsolatok során történő gördülékeny, akadálymentes

kommunikáció biztosítása a kapcsolattartók révén, ehhez szükséges, hogy a kapcsolattartók

adatait a Homo Regius ismerje

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám, a kapcsolódó cégnév és esetlegesen

beosztás

Adatkezelés: jogalapja Jogos érdek

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: Az alapul szolgáló szerződés hatálya, illetve amennyiben a

személyes adat a szerződésben vagy az azzal összefüggésben kiállított számlán szerepel,

akkor a számviteli bizonylatokra vonatkozó szabályok értelmében ezen okiratokat a Homo

Regius 8 évig tárolja


Egyéb: Jogos érdek megnevezése: Harmadik személyekkel kötött szerződések teljesítése

során szükséges kommunikáció biztosítása

j) ONLINE PROGRAMOK RÉSZTVEVŐI

Érintettek: Online programon résztvevők

Adatkezelés célja: Online programon résztvevők regisztrálása

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, további adatok az online program jellemzői alapján

Adatkezelés jogalapja: Online programon részt vétele

Adatfeldolgozó: Homo Regius Kft.

Az adatkezelés időtartama: Program jellegétől függően visszavonásig vagy számla kiállítás

esetén a számviteli bizonylatokra vonatkozó szabályok értelmében ezen okiratokat a Homo

Regius 8 évig tárolja

Egyéb: Jogos érdek megnevezése: Harmadik személyekkel kötött szerződések teljesítése

során szükséges kommunikáció biztosítása

5. Adatfeldolgozás

5.1. Adatfeldolgozónak minősül az a természetes vagy jogi személy vagy bármely egyéb szerv,

amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel. Az adatfeldolgozás az adatokkal

kapcsolatos döntési jogosultságot nem jelent: az adatfeldolgozó az adatkezelő adatkezelési

döntéseit hajtja végre.

5.2. Egyedi esetekben a Homo Regius igénybe vehet más adatfeldolgozó(ka)t is, amely(ek)

személyéről az adott részvételi feltételekben ad tájékoztatást.

5.3. Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására

jutott személyes adatokat kizárólag a Homo Regius rendelkezései szerint dolgozhatja fel,

saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat a Homo Regius

rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.

6. Adattovábbítás

6.1. Az egyes adatkezelések ismertetésénél a Homo Regius felsorolta az adattovábbítások

címzettjeit, illetve azok kategóriáit.

6.2. Az Érintett személyes adatainak továbbítása lehetséges olyan, a Homo Regius-szal

együttműködő harmadik felek részére, aki alvállalkozóként megbízott, s kötelezettséget vállal

írásban a Homo Regius etikai kódexének betartására. Ilyen esetben a Homo Regius által az

Érintettre vonatkozóan tárolt személyes adatok is átadásra kerülhetnek, az adott szolgáltatás

által indokolt mértékben. Az ilyen adattovábbításhoz az Érintett előzetes hozzájárulására

nincs szükség, a Homo Regius azonban arról az Érintettet előzetesen tájékoztatja azzal, hogy

ha az Érintett az adattovábbítás ellen tiltakozik, adatainak továbbítására nem kerül sor.

6.3. Az Érintett automatizált adatkezelés esetén a hozzájárulása vagy a szerződés teljesítése

alapján – a Homo Regius számára általa megadottan – kezelt adataira vonatkozóan kérheti,

hogy a Homo Regius, ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel

olvasható formátumban a Homo Regius-on kívüli adatkezelőnek továbbítsa; a címzett

adatkezelőnek az adattovábbítás teljesítéséhez szükséges adatait az Érintett közli. A Homo

Regius az ilyen adattovábbítási kérés teljesíthetőségének akadályáról az Érintettet észszerű

időn belül értesíti.

6.4. A Homo Regius jogosult és kötelesek minden olyan rendelkezésére álló és általa

szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely

továbbítására jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás,

valamint az ebből származó következmények miatt a Homo Regius nem tehető felelőssé.

7. Adattovábbítás harmadik országba


7.1. Harmadik országban (értsd nem EGT tagállamban) székhellyel rendelkező adatkezelő

részére a Homo Regius nem továbbít személyes adatot.

8. Adatbiztonság

8.1. A Homo Regius az adatok biztonságáról a vonatkozó előírásoknak megfelelően

gondoskodik.

8.2. A Homo Regius az adatbiztonságra vonatkozó intézkedések körében megteszi különösen

azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azon eljárási szabályokat,

amelyek biztosítják, hogy a kezelt adatok védettek legyenek a jogosulatlan hozzáféréssel,

megváltoztatással, továbbítással, nyilvánosságra hozatallal, törléssel, megsemmisítéssel,

véletlen megsemmisüléssel, vagy sérüléssel szemben, továbbá az alkalmazott technika

megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

8.3. A Homo Regius az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és

alkalmazásakor tekintetbe veszi a technika mindenkori fejlettségét. Több lehetséges

adatkezelési megoldás közül a Homo Regius azt választja, amely a személyes adatok

magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene a Homo

Regius-nak. A Homo Regius ezen követelményeket az adatfeldolgozók irányában is

érvényesíti.

8.4. A Homo Regius kötelezi magát arra, hogy minden olyan harmadik felet, akik részére az

adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, felhívja a fenti vállalások betartására. A Homo

Regius általi jogszerű adattovábbítás esetén ugyanakkor a Homo Regius nem vállal

felelősséget a címzett által okozott károkért.

8.5. A Homo Regius valamennyi munkatársa, munkaviszonya vagy más jogviszonya alapján

köteles az adatkezelésre, valamint adatbiztonságra vonatkozó fenti elvek betartására.

9. Érintett jogai a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban

9.1. Az Érintett bármikor, a jelen tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken tájékoztatást

kérhet az őt érintő adatkezelésről, kérelmezheti a rá vonatkozó adatok helyesbítését, törlését

vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Az

Érintettet megilleti továbbá az adathordozhatóság joga.

9.2. A Homo Regius indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem

beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az alábbiak szerinti

kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem

összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható.

A határidő meghosszabbításáról a Homo Regius – a késedelem okainak megjelölésével – a

kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatás ad. Ha a kérelem

elektronikus úton érkezett, a tájékoztatás lehetőség szerint szintén elektronikus úton

történik, kivéve, ha az Érintett azt másként kéri. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem kell

intézkedéseket tennünk az Érintett kérelme nyomán, úgy késedelem nélkül, de legkésőbb a

kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatni fogjuk az Érintettet az

intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy panasztételi lehetőséggel élhet az

adatvédelmi hatóságnál, továbbá élhet bírósági jogorvoslati jogával is.

9.3. A kérelmek teljesítése ingyenes, ha azonban a kérelem egyértelműen megalapozatlan

vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a Homo Regius, figyelemmel a kérelem

folytán felmerülő adminisztratív költségekre, észszerű díjat számíthat fel, vagy

megtagadhatja a kérelem teljesítését.

9.4. Ha a kérelmet benyújtó Érintett kilétével kapcsolatban megalapozott kétség merül föl,

további, a személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtása kérhető.

9.5. Az Érintett kérelmére a Homo Regius tájékoztatást ad arra vonatkozóan, hogy személyes


adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, az Érintett jogosult arra, hogy a Homo

Regius által kezelt rá vonatkozó személyes adatokhoz, illetve az adatkezelés céljára, az

érintett adatok kategóriáira, azon címzettekre vagy címzettek kategóriáira, akikkel a

személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, az adatkezelés tervezett időtartamára vagy

az időtartam meghatározásának szempontjaira, valamint az adatok forrására vonatkozó

információkhoz hozzáférést kapjon.

9.6. Kérelemre a Homo Regius az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az

Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az adminisztratív

költségeken alapuló, észszerű mértékű díj számítható fel. Ha az Érintett elektronikus úton

nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban

kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.

9.7. Az Érintett kérheti a pontatlan adatok helyesbítését, és joga van arra is, hogy kérje a

hiányos adatai kiegészítését.

9.8. Az Érintett kérheti, hogy a Homo Regius a személyes adatokat törölje, ha

a) azokra már nincs szükség abból a célból, amelyre figyelemmel az adatkezelés történt;

b) ha az Érintett a hozzájárulását visszavonja, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;

c) annak a 9.13. pont szerinti feltételei fennállnak;

d) az adatkezelés jogellenes;

e) azokat a Homo Regius-ra- vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell,

f) az Érintett 16. életévét be nem töltött kiskorú.

9.9. A Homo Regius fenti kérelemre az adatokat törli, kivéve, ha a további adatkezelés

a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása,

b) az azt előíró, a Homo Regius-ra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése,

c) jogi igények előterjesztése, érvényesítése, illetve védelme

céljából szükséges.

9.10. Az Érintett kérésére a Homo Regius korlátozza az adatkezelést, ha

a) az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az

időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi az adatok pontosságának ellenőrzését,

b) bár az adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi a törlést, és ehelyett a korlátozást kéri,

c) a Homo Regius-nak már nincs szüksége az adatok kezelésére, de az Érintett azt jogi igények

előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez igényli,

d) az Érintett a 9.13. pont szerint tiltakozott az adatkezelés ellen, amely esetben a korlátozás

arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos

indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.

9.11. Ha az adatkezelés az előzőek szerint korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatok – a

tárolás kivételével – csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez,

érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más személy jogainak védelme érdekében, vagy az

Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből kezelhető. A korlátozás feloldásáról a

Homo Regius az azt kérő Érintettet előzetesen tájékoztatja.

9.12. A helyesbítésről, a törlésről vagy korlátozásról a Homo Regius az Érintettet, továbbá

mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot továbbította. Az értesítést a Homo Regius

mellőzi, ha ez lehetetlen, vagy nagy erőfeszítést igényel. Ha a Homo Regius nyilvánosságra

hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás

költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve

technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő

adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató

linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

9.13. Az Érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,


a) ha az jogos érdek alapján történik; ebben az esetben az adatkezelés nem folytatható,

kivéve, ha az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben elsőbbséget élvező

kényszerítő erejű jogos okok, vagy olyan okok indokolják, amelyek jogi igények

előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak,

b) ha az közvetlen üzletszerzés érdekében történik vagy ahhoz kapcsolódik; ilyen esetben e

célból az adatkezelés a továbbiakban nem folytatható.

A 9.2-9.4. pontok a tiltakozás esetére is irányadók.

9.14. Az adathordozhatóság joga alapján az Érintett egyrészt kérheti, hogy a Homo Regius-

tól, ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel olvasható

formátumban a kezelt személyes adatait megkapja és azt bármely adatkezelőnek ő maga

továbbítsa, másrészt kérheti a 6.4. pont szerinti adattovábbítást a Homo Regius-tól.

9.15. Ha a Homo Regius az Érintett fentiek szerinti kérelmét nem teljesíti, legkésőbb a

kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatja annak okáról.

9.16. Amennyiben az Érintett meglátása szerint a személyes adataival kapcsolatos jogai

sérültek, úgy kérjük, hogy panaszát jelezze a Homo Regius felé a lent megadott

elérhetőségek egyikén.

9.17. A Homo Regius értesítésétől függetlenül a hatósághoz is fordulhat. Ha így dönt, azt az

alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést a hatóságnál:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)

Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.

Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.

Telefon: +36 1 391 1400

Fax: +36 1 391 1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

9.18. Ha jogellenes adatkezelést tapasztal, polgári pert is kezdeményezhet. A per elbírálása a

törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Ön lakóhelye szerinti törvényszék előtt is

megindítható (az alábbi hivatkozáson találja törvényszékek felsorolását és elérhetőségét:

http://birosag.hu/torvenyszekek).

10. Az adatvédelmi tájékoztató változásai a Honlapon kerülnek közzétételre. Mindig az aktuálisan

hatályos adatvédelmi tájékoztató alkalmazandó a személyes adatok kezelésére, abban az

esetben is, ha az Érintett regisztrációjakor, vagy személyes adatai egyéb módon történő

megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban.

11. Kapcsolat

11.1. Amennyiben kérdése, észrevétele vagy kérése van jelen adatvédelmi tájékoztatóval

kapcsolatban, panaszt tenne, vagy a 10. pontban rögzített jogait szeretné gyakorolni, kérjük,

vegye fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségeken:

Név: Homo Regius Tanácsadó Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

E-mail: hegedus.marta@homoregius.hu;

hegedus.marta@stresszhess.hu


Telefon: +36 30 924 7621

Székhely: 2095 Pilisszántó, Béke utca 16/A

Cégjegyzékszám

:


13-09-109071


Adószám: 13777528-2-13

12. Hatály

Jelen adatvédelmi tájékoztató 2020. augusztus 1-től alkalmazandó.